GinTonic

Nem szeretem a kutyákat. Ez nem titok, mi több, ismerőseim körében már-már köztudomású. Hogy miért? Íme.

Voltam ma futni. Jövök hazafelé, mesés lakótelep, egy sarkon befordulva ott áll, egy, mint kiderült, "Maximus" fantázianévre hallgató, kábé egy méter magas, ránézésre úgy száz kiló tiszta izom bulldog keverék "kutyus", pofájából nyál csöpög, néz. Újabban nem ijedek meg ilyenkor, végülis városban élünk, a civilizáció közepe, biztos itt a gazdi valahol. Bizony, gazdi elő is kerül, kb. 35 kilós "nagyi" jobbról be, "Maximus, hozd a labdát" kiáltásokkal nógatja az ebet. Ahogy elmegyek a jószág mellett, nem tudok nem ránézni, ő pedig - vacsora! - visszanéz, majd, miközben nagyi változatlan hangon tovább szólongatja, tesz pár lépést utánam. Felmerül bennem a kérdés: ha Maximus hirtelen úgy dönt, hogy szívesebben harapna egyet a bal karomból, mint hogy visszavigye nagyinak a labdát (bár közben felmerült a "Maximus, ha nem hozod a labdát, nincs kutyakeksz!" fenyegetés is, nehéz döntés elé állítva az állatot, egy egész príma állapotban lévő, még meleg végtag és némi száraz, bizonytalan eredetű rágcsa között), mi tartaná vissza? A nagyi kábé negyed olyan nehéz, mint az eb, és amúgy sem mozdulhatna elég gyorsan, még ha tudna is mit kezdeni. Maximus végül lecsúszik a jó falatról, nagyi szigorú nézése ezúttal célt ért, de nem véletlenül nem szeretem a nagytestű kutyákat.

Pláne azokat, amiket a nagymama sétálgat, esetleg járókerettel, vagy a család legifjabb, ötéves csemetéje, mondván, hogy a kutya úgyis vigyáz a gyerekre. De ki vigyáz akkor a kutyára...? :)

Emberek,

Ha láttatok már Uwe Boll filmet, vagy hallottatok róla, vagy egyszerűen csak szeretnétek megváltani a világot, klikkeljetek az alább linkre! Petíció - ha összejön egymillió szavazat, az ürge lemond! (= nem szennyezi többé a vásznat a filmjeivel.)

http://www.petitiononline.com/RRH53888/petition.html

Most egy kis rinya jön, mert ez már a harmadik bejegyzésem, és még nem volt. ;)

Szóval ma kibukott a barátaimból, hogy mindig ők hívnak engem vhova, én bezzeg őket soha sehova. Mindez annak kapcsán, hogy szombaton egy nagyon kedves ismerősömmel voltam pálinkafesztiválon, és mikor vasárnap egyikük megkérdezte, megyek-e ugyanoda, mondtam, hogy köszi, de én már voltam. Mint utóbb kiderült, ment kb az egész társaság, lányok-fiúk, mindenki a pasijával, vagy amije van... szóval nem arról volt szó, hogy borzalmasan érezték magukat nélkülem, csak az elvről. És valóban: ha buli van, ők mindig szólnak, mindig hívnak, még ha néha nem is megyek, én pedig tényleg sehova nem tudom őket visszahívni, elismerem. Egyikükkel néha biciklizünk együtt, vagy pl vásárolgatunk, mászkálunk a másikkal, de valóban, ezen kívül nincs olyan társasági életem, hogy viszonozni tudjam a kedvességüket.

Szóval egyfelől igazuk van.

Másfelől viszont, és ez az, amit nagyon fájlalok az esetben, nagyon is igazságtalanok. Akivel a pálinkafesztiválon voltam, őt nem ismerik; kb 3 havonta egyszer futunk össze, olyankor pedig tökre örülünk hogy látjuk egymást, ezek viszonylag bennsőséges, baráti beszélgetések/iszogatások. Nem volt előre eltervezve, hogy a pálinkafesztiválra megyünk, csak mikor a Deákon kimásztunk az aluljáróból, akkor láttuk, hogy banzáj van... nem tudom, ekkor fel kellett volna-e hívnom a másik társaságot, hogy hé srácok, itt várunk, de őszintén szólva nem ugrott be a dolog, mert előző este buliztunk együtt (ahova ők hívtak, ez igaz. :( ) Szóval nem érzem úgy, hogy ha vadidegenekkel találkozom, őket is be kéne szerveznem, főleg amíg ilyen ritkán találkozom nevezett, számukra legalábbis vadidegenekkel. Ha előre megfontolt szándékkal mentünk volna a fesztiválra, úgy még oké, de így... szerintem nincs teljesen igazuk, hogy ezért hibáztatnak.

Az pedig a másik, hogy ők tulképpen ott voltak, jól mulattak, mindenki azzal, akit szeret (éljen az ötödik kerék, as always - ráadásul nem szeretem látni, ahogy a barátaim egyike kibújik a bőréből a "párja" hatására... szóval lehet hogy nekem nem lett volna akkora fless, de persze most nem erről van szó, hiszen én nem hívtam őket). És ezek után számon kérték rajtam, hogy miért nem szóltam nekik...

Szóval ez most nem esett jól. Tudom, gyerekes, mi több, kislányos ilyesmiken picsogni, de per pill szembesülnöm kellett vele, h rajtuk kívül kb nem nagyon vannak közeli barátaim, és ha ők se lennének, akkor aztán végképp meg lennék lőve. Ehhez képest meg előállnak egy ilyennel.

Meg aztán mi van, ha vannak, akik rendezik a bulikat, mert olyanok, és vannak, akik csak ott vannak? Nekem már a házigazdáskodás/vendéglátás gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom, bár tudom, hogy ez se mentség, és egy alávaló, rideg, másokra oda nem figyelő alantas lény vagyok, amiért nem szóltam mindenkinek, hogy emberek, itt vagyunk kettesben a pálinkafesztiválon, gyertek Ti is... :S

Annak ellenére, hogy mennyire nem volt kedvem az esti partihoz, végül mégis a Holdudvarban kötöttünk ki, két kolleganőmmel és egy sráccal, aki régen szintén a cégnél dolgozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyik kolleganőm, miután kiderült, hogy nem jön a "pasija", beugrott értem, úgyhogy akármennyire is ódzkodtam a partitól, nehéz lett volna nemet mondani! :) Végül nem bántam meg, bár a töménytelen mennyiségű helyes lány közül senkit nem szedtem fel (nem mintha ezzel a lehetőséggel reálisan számolt volna bárki is, ez a hozzáállás egyébként egyúttal meg is hiúsít minden próbálkozást :)), de rengeteget röhögtünk, sztoriztunk, meg... hát izé, ittunk. Elvégre egyszer él az ember, meg egyszer fiatal, stb. (valszeg ez volt James Dean életfilozófiája is... ;) ), szóval ki kell használni!

Most még egy kicsit fenn leszek, pusztán azért, mert egyáltalán nem vagyok álmos, meg hát holnap szombat, majdcsak kimászunk az ágyból... valamikor. ;) Nemgáz.

Remélem, mindenki másnak is hasonlóan jól telt a péntek estéje (még ha csak ilyen jellegtelen bejegyzést is sikerült kerekítenem róla, ez egy JÓ este volt! :) )! Na pá. ;)

Van egy rossz szokásom. Reggel, mikor csörög az óra, rendszeresen nem kelek fel, hanem 15 perccel későbbre állítom. Hétvégente ez egyébként akár 30 v 60 perc is lehet... ;) Ennek elsődleges oka persze a lustaság (hideg a padló és/vagy hideg van odakint és/vagy még nem aludtam eleget, stb.), de néha az sem elhanyagolható, hogy az ember agya milyen elképesztő dolgokat rak össze álom címén negyed óra alatt. Állítólag minden éjjel álmodunk, csak azután reggel nem mindig emlékszünk rá - hát, az ilyen kis negyed órás álmokat ébredés után minden különösebb koncentráció nélkül fel lehet idézni. Néha jók, kellemesek, néha viccesek (például mikor az álomban három hét telik el, és mikor felébredsz, azt hiszed, átaludtad az egész napot, pedig csak 10 percig hevertél az ágyban :) ), máskor pedig... tanulságosak.

Ma reggel öt perc alatt sikerült egy filozofikusan pocsék álmot összehozni arról, hogyan is viselkedtem réges-rég valakivel, aki mást érdemelt volna. Hiába volt az egész az én fantáziám és a véletlen szüleménye (elvégre ugyanennyi erővel álmodhattam volna akármi mást is), mégis annyira valószerűre sikerült... hihetetlen. Kicsit meg is bántam, mert rossz kedvem lett tőle, bár ez azután hamar elmúlt, szerencsére. Azért lehet, hogy le kéne szoknom erről, mielőtt még több dolog bukkan fel a múltból, amiket egyszer már sikeresen elfelejtettem.

Nagy nap ez a mai, ezennel beköltözöm! ;)

Vagy inkább, átköltözöm. Bár most az amcsi pitére koncentrálok, igyekszem majd nem úgy járni, mint a milliónyi egy (vagy nulla-) bejegyzéses blog, ahol kb. egy tesztbeírás van. Vagy az, hogy "Stephanie vagyok, 22 éves, ez lesz itt a naplóm" - dátum: 2001 augusztus. Ilyenkor mindig az ugrik be, hogy "szegény Stephanie..." Persze valszeg csak rájött, hogy ez nem az ő műfaja.

Én pedig már tudom, hogy azért ez néha eléggé az enyém (is tud lenni). Ha meg nem, ott a hozzászólás, lehet anyázni. ;)